Telefonos lelki segély szolgálat indult lupusz betegeknek

Kedves Mindenki!

Örömmel fogadtam el a felkérését Zolinak - az Magyar Lupus Egyesület Elnökének -, hogy rendelkezésére álljak mindazoknak, akik a nehezebb napjaikban kedves, meleg és vidám szavakra vágynak.
A nevem Csajági Ildikó. Jómagam is autoimmun betegként vagyok nyilvántartva, de jelen állapotomban teljesen tünet mentesen élem a hétköznapjaimat. A történetem részleteivel találkozhattatok már a Pillangó Magazin 5. számában, ahol a Hevér Krisztina Díj ez évi nyerteseként olvashattátok a felépülésem fázisait.
Ebben az évben került sor arra is, hogy a Családbarát műsor keretein belül tovább népszerűsíthettem a reményt, ugyanis lehetőséget kaptam, hogy bekukkanthasson bárki az új életformámba, ami hozzájárul a jelenlegi állapotomhoz. 
Reményeim szerint ezzel az önkéntes munkámmal több hozzám hasonló megkönnyebbült élethelyzetet tud megvalósulni általatok és veletek. Hiszen helyettetek nem tudok megváltozni sem változtatni, de bátorítani, támogatni, felvidítani remélhetőleg igen. Azt mindannyian tapasztaljuk, hogyha félelem és feszültség nélkül, jókedvűen és nyugodtan tudunk jelen lenni a minden-napokban, akkor az mindenkit gyógyít. Bennünket és a környezetünket is.
Ebben az évben hoztam létre egy olyan Facebook csoportot, ahol az örömeinket osztjuk meg egymással, ezzel is szoktatva a figyelmünket arra, hogy a hét-köznapi tennivalók között is vegyük észre azt, ami örömteli. Mert ezek feltöltenek mindenkit.

A (70)269-6300 telefonszámon hétfőnként 10.00-14.00-ig, péntekenként 14.00-18.00-ig fogadom a hozzám érkező hívásokat és adom át a virtuális öleléseimet.

(A telefon a meghatározott időn kívül ki lesz kapcsolva.)

Mindenkinek örömteli legjobbakat és felszabadult, teljes értékű életet kívánok!

Üdvözlettel: Ildikó

https://www.facebook.com/ildiko.csajagi.9

E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.